2010. december 15.

Testvérek


Sajnos az ékszerek estére készültek el, s akkor már nem volt elég fény fotózni,s azzonnal vitték is, mert rendelésre készültek. Olyan jó, hogy most Karácsony előtt lett néhány rendelésem, igy lesz egy kis plussz az ünnepre. Mind a kettő tanitónőnek készült.

2010. december 14.

Karácsonyi játék


Itt jelentkezhetsz.

Tél...



Kimentem a hóba, hogy lefotózzam, de sajnos nem igazán sütött a nap, inkább kitartóan havazott. A kék-fehér caprichos karkötőjéhez kérte valaki, azért lett ennyire télies.

2010. december 10.

Megérkezett az ajándékom!



Ma hozta el a postás az ajándékomat, úgy örültem, mint egy gyerek. Olyan izgatott voltam, még a kezem is reszketett . Emikkétől kaptam a meglepit, egy csodás nyakláncot és egy himzett kis bugyort. Köszönöm szépen. Köszönet Timelnek -nek a játék megszervezéséért.

2010. december 7.

Extra hosszú fülbevalók


Az X-Faktorból irigyeltem meg az énekes lányokat a hosszú fülbevalójuk, s természetesen az elképesztően jó hangjuk miatt. Készítettem magamnak is két párat, csak egyszerűen nem tudtam sehogy sem lefényképezni. Remélem azért látszik valami. Egyébként fagolyót tettem a bogyó belsejébe, a fülcsik hossza 16 cm.

2010. november 26.

Karácsonyi hangulatban



Timel játékára készítettem az ajándékot, s közben teljesen elkapott a karácsonyi hangulat, úgy hogy fűztem valami olyat amit megmutathatok, hisz az ajándékot majd csak, ha címzett megkapta. A mintáért köszönet Arduinnának.Anaid fehér-ezüst-bordó színekben.

2010. november 15.

Párizs csillaga


Végre magamnak is készíthettem egy új kulcstartót, a régit Máté szétszedte. Nekem bejön.

2010. november 9.

Bemutatkozom



A nevem Tóth Kristóf, november elsején születtem, 3330 grammal és 53 centivel. Amint látszik a tesókám Máté nagyon örül nekem. Aztán majd hagyom néha anyut gyöngyözni is.

2010. október 31.

Anaid karkötő


Végre teljesült egy régi vágyam, megfűztem Domján Dia fantasztikus mintáját, az Anaid karkötőt, a kásagyöngyök számán változtattam egy kicsit, de az eredménnyel elégedett vagyok.

2010. október 29.

Csokoládé



Ritkán fordult elő, hogy ennyi rendelésem lett volna mint a héten, szóval sok mindent készítettem. Ezt a szettecskét is , amit barna és fekete kombinációjával kellett létrehozzak. Megmondom őszintén kicsit tartottam tőle, de a végeredmény elég jó lett. A medállal gyűlt meg a bajom, mert egy érme laposságú csiszolt kagylót foglaltam be raw technikával. Megizzasztott mire úgy állt, ahogy én azt elképzeltem. Mire elkészült a megrendelő meggondolta magát, de az unokatesóm kapva kapott az alkalmon és megvásárolta, mert ő meg teljesen beleszeretett.

2010. október 28.

Nekem...



Most készítettem magamnak is egy szettecskét, mivel hamarosan megszületik második kisfiam nem sok időm lesz, s ha valahova menni kell, szükségem lehet egy elegáns darabra. A minta Bilobák után szabadon, mindegyikből egy kicsi.

Játék


A részletekért kattints ide.

2010. október 26.

Raw gyűrű


Az arany-fekete raw szetthez kért valaki még egy gyűrűt is, így lett igazán teljes.

Dijat kaptam


Nem olyan rég Ibolyától aztán Rékától is megkaptam ezt a díjat. Köszönöm lányok, hogy gondoltatok rám. Én pedig most mindenkinek szeretném továbbadni.

2010. október 25.

Igazi gyöngy


Az igazi gyöngyöm, Kristóf még a pocakomban van, de november elsején végre a kezemben tarthatom. Császár metszésem lesz, akárcsak az első fiammal.Úgy, hogy előfordulhat kevesebb időm lesz gyöngyözni, habár a férjem megígérte, hogy segít, hogy néha fűzőcskézhessek. Azért majd benézek, ki milyen csodákat alkot, s ugye ez a hét még a rendelkezésemre áll.

2010. október 22.

Visszakacsint a nyár...


Az első rivolli befoglalásom, még sohasem csináltam ezelőtt ilyet. Kicsit kezdetleges, meg itt ott nem épp az igazi, de örülök neki. Remélhetőleg a következő jobb lesz.

2010. október 18.

Tourvelle arany-feketében


A kolléganőm kérésére készült a minta nyakpántkén,a születésnapjára, elég hosszadalams munka volt, de a végeredmény szép lett, csak fényképezhetetlen. Remélem tetszeni fog neki.

2010. október 14.

Caprichos on ice


Jeges Caprichos, ezek a színek a telet juttatják eszembe, nem gondoltam volna, hogy ilyen súlya lesz ezektől a tekláktól, mondtam a megrendelőnek, hogy meg kell szokni a viselését. De nagyon jól mutat a csuklón.

2010. október 12.

Romantikus kari


Rendelésre készült, sajnos az ősz miatt, vagy nem értem miért, de mindenki csak feketét, és szürkét, szóval sötét színeket kér. Hiába próbálkozom meggyőzni őket , rábeszélni egy kis színre, hajthatatlanok. Pedig egy kis bordó , lila, ... igazán jó lenne.

2010. október 10.

Szülinapi JÁTÉK!


Részleteket ITT olvashatod. Jó lenne ha nyerhetnék.

2010. október 7.

Shy smile



Az unoka húgom érkezik hozzánk holnap vendégségbe, neki készült ajándékba.
Köszönet a mintáért Deevanak.

2010. október 6.

Csillagok, csillagok...




Valami lehelet finomat szerettem volna, sajnos a fény viszonyok nem tették lehetővé, hogy megmutassam, milyen szép ez a lila.
Minta: Quienlodira

2010. október 3.

Retró...



Amikor az első teklát befoglaltam, teljesen retró hangulat kapott el. Az óriási babos szoknyák, kendők, nagy fehérkeretes napszemüvegek világába kerültem, s még Fenyő Miklós Hotel Mentol-ját is hallani véltem. Mikor elkészült, mindenkinek hasonló véleménye volt.

2010. október 2.

Újra Dijat kaptam


Az újabb díj is Rozettától kaptam, köszönöm szépen, megtisztelő, hogy ismét gondolt rám.

Akiknek tovább adnám:
1. Timinek
2. Zsuuunak
3. Arynak
4.Panitának
5.Gaby-Erikának

2010. október 1.

Kisvirág



Megrendelésre készült, olyan régen fűztem már ilyen virágos mintát. Élvezet volt most újra elővenni.